LÕWY ÁRPÁD - A PIKÁNS POÉTA
Hajdanában, harmatos lánykoromban
életem
legelsõ egyetlen nagy szerelmétõl
kaptam egy ajándékot:
- Na, nem virágcsokrot, nem!
Hanem egy kézen-közön õrzött,
bekötött Lõwy Árpádot.
Akkortájt nagy kanállal ettem a
filozófiát,
Montaigne-t, Lao-cet, - reggelire,
ebédre -,
és közben, beleszerettem Lõwybe, ebbe
a
nyelvében szertelen-szemtelen költõbe.
Öröktõl fogva - és most is -falom a
csodálatosnál csodálatosabb mûveket,
ám ma is
szeretem Lõwyt és Lao-cet.
Kettõjûket ma is tisztelem, és már nem
csodálkozom azon, hogy ezt ma se
tudják az okosok megbocsátani nekem.
Ma már értem, miért haragszanak:
Hát, hogy jön ahhoz ez a parázna
perszóna,
honnan az a fenenagy pofátlansága?
Hogy megfér benne a régi kínai bölcs
és a pikáns poéta? Megfér.
De hagyjunk engem!
Nade! ki az a Lõwy Árpád?
Mert azt, hogy ki Lao-ce -, ma már
minden magyar ember
tudja. Hogyan? - Így:
Lao-ce a 65-ik versében, Weöres
Sándor fordításában azt mondja:
"Hajdan, akik az
úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyûséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyûségbõl kilépett. "
Na ugye! Ismerjük Lao-cet, ha nem is
tudjuk, mert mi is ugyanígy
gondoljuk.
Nade! ki az a Lõwy Árpád?
Elmondok egy anekdotát:
Egy megtörtént esetet, legalábbis
Lõwy szerint
megesett - ha meg nem, meg is
történhetett:
Az Akadémia közgyûlésén egy
akadémikus költõ
-felállván - azt követelte, hogy Lõwy
Árpádot
ítélje el az MTA elnöksége, mert
pornográf
verseivel lejáratja az Akadémia
tekintélyét.
Dr. Réthy László akadémikus - szintén
felállván -
a következõ kis kétsorossal válaszolt
ennek az
akadémikus költõnek:
Lõwy
kalapjára macskaszarral lõnek,
Lófasz a seggébe az ilyen költõnek! -
és leült.
Nade! ki ez a dr. Réthy László?
Réthy László dr. etnográfus és numizmatikai író 1851. november 21-én
született Szarvason, és Aradon halt meg 1914. november 24-én.
Bölcsészeti tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte.
Magyar numizmatikából, heraldikából és õsrégészetbõl doktori
oklevelet szerzett. 1881-ben a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és
régiségosztályára ment, ahol 1891-ben az osztály igazgatója lett.
1900-ban a budapesti egyetem magántanárává nevezték ki. Mint
etnográfus 1885-ben részt vett egy balkáni expedíción - ennek
eredményeképpen írta meg Az oláh nyelv és nemzet megalakulása
címû mûvét. (Budapest, 1887 - Nagybecskerek, 1890.) Ezért a
munkájáért választotta a Magyar Tudományos Akadémia 1892-ben levelezõ
tagjává. Nevezetesebb mûve még az Anonymus az erdélyi oláhokról címû
tanulmánya (Budapest, 1880.), valamint numizmatikai fõ munkája, az
Egyetemes Magyar Éremtár I-II. kötet (Budapest, 1899. 1907.). Tagja
volt a Révai Nagy Lexikon szerkesztõ bizottságának.
Ezek dr. Réthy László akadémikus lexikális adatai.
Nade! ki az a Lõwy Árpád?
- Hát, dr. Réthy László!
A tudós akadémikus írt Lõwy Árpád
álnéven verseket,
Lõwyt õ teremtette meg.
A kitalált költõ a borozgató urak
kocsmai asztalánál született.
A millennium derûs lelkû iddogáló
magyarjai voltak a
királyi fõváros szellemi
fellegvárának utolsó
bohém alakjai.
A pipafüstben, az esti órákban nap,
nap után
életre kelt egy-egy Lõwy-strófa, a
kocsmafalát
rengetõ vaskos nevetést a hajlékony
szecesszió finomította.
A verseket alkotó tiszteletlen magyar
nyelv
nem kímélt senkit és semmit -, de a
csípések nem
fájtak, mert bölcs mosolyba bújtak.
S a Lõwy-versek elindultak a fõváros
keskeny utcáin
és széles sugárútjain, kiszökelltek a
vidéki
városokba, végigtrappoltak a kicsi
falvakon.
S az ország lakossága kilencven éven
át csillogó derûvel
kusza másolatokban adta kézrõl kézre
a profán verseket.
Ám a kézen-közön kóborlás során az eredeti versek hamisításokkal
"gazdagodtak". Trágár fûzfapoéták toldozták, hogy a versek a
zugpiacokon kelendõbbek legyenek. Szellemtelen útszéli szavakkal
és gondolatokkal bõvültek az eredetileg szellemes versek. Akkor,
hajdanán az eredendõ-felsejlõ szellemességet-szemtelenséget szerettem
meg a versekben, melyek a rájuk rakódott disznóságok alatt lapultak.
Most pedig azon igyekeztem, hogy megkeressem a még megbújó Lõwyt,
hogy levakarjam a versekrõl a mocskot. Ahol a versek szinte maguktól
vetették ki az idegen anyagot - ott könnyû dolgom volt.
Máshol magam bújtam Lõwy rímes malaclopójába...
Az vezérelt, hogy szem elõtt tartsam:
az ere-
deti verseket a mi csodálatos
nyelvünkkel való
bánni tudás, a merészség
jellemezhette.
Mert milyen is ez a mi csodálatos
nyelvûnk?
Rendkívül játékos. Maga a nagy
ellenpont - ellentmondásos:
egyszerre gyerek és öreg,
vad és kimunkált,
lágy és kemény,
dallamos és kopogós.
Akárki bármit tehet vele - mert
minden ember olyan,
mint a beszéde.
És ritka érték egy nyelvben, hogy-úgy
éljen
mindenkiben, amilyen õ maga
karakterében.
Ez a nyelv olyan nemzeté,
melynek aranyáért mindig szart adtak,
az emberi méltóságán tapostak, -
és az ilyen nemzet egyszer csak fügét
mutat.
Ott, ahol nem ellenõrizhetik,
nyelvében lesz mind gazdagabb.
Abban lesz hatalmas, amihez az apró
hatalmasok
nem nyúlhatnak.
Ezen a csillagoségbolt-nyelven nincs
kifejezhetetlen gondolat.
Ez a nyelv tánc, dal, ritmus, erõ,
csupa árnyalat
- bûn nem kimondani magyarul a valót,
az igazat.
És dr. Réthy László, a tudós akadémikus, Lõwy Árpáddal, a szókimondó
költõvel karöltve ezt a nyelvünkben rejlõ szent szemtelenséget
mívelte. Lõwyt majd évszázada az tartja életben, hogy nem rántott
magára semmilyen hazug skatulyát, hogy mindent szemtelenül használt,
amit csak nyelvünk kí nált.
Én ezt a Lõwyt tisztelem.
Bár, tudom, nem illik...
Horváth Gita
|
![[origo] SZTAKI Szótár](/images/sztaki_origo_2/gfx/sztaki_szotar_logo_regiszotar.gif){kind=logo}
